Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
AKCIÓINK!!!
BABA-MAMA KELENGYE LISTA
írd át
ELÉRHETŐSÉG/CÉGADAT
VÁSÁRLÁS/SZÁLLÍTÁS
*FÖOLDAL/ BEMUTATKOZÓ
*SZAKMAI TANÁCSOK!
MIÉRT HASZNOS A KÓKUSZMATRAC
*LINKEK
Hasznos Linkek
Fórum
Webáruház

PELENKA OLCSÓN


25-27. hónap

A gyermek már egyenesen, stabilan jár, ugrál, elrúgja és dobja a labdát. Tud fogat, arcot és kezet mosni. (A rendes fogmosást még azért korai lenne teljesen a pici szakértelmére bízni. Az alapos fogmosás segítése a szülő feladata!) Egyedül vetkőzik. A könyvben már egyesével lapoz, és kis tárgyakkal is ügyesen bánik. Boldogan segít, takarít, odahozza, amit kérünk tőle, terít. Ha rajzol, már nem egyszerűen firkál, hanem egyenes vonalakat húz. Vannak gyermekek, akiknek a rajza már hasonlít arra, aminek készült. Az átlagos gyermeknek körülbelül ötven szóból áll a szókincse, és két-három szóból álló mondatokat mond. A gyerek külsőleg is változik, babás arányai helyett vékonyabb testalkatú lesz, feje a testhez képest már nem olyan nagy. Ezzel párhuzamosan a súlyához képest kevesebb kalória is elég neki. Míg eddig több zsiradékra volt szüksége, mint egy nagyobb gyermeknek vagy egy felnőttnek, mostantól ez a szükséglet csökken. Mozgásigénye óriási, mindig kell időt szánni rá, hogy kiugrálja, kirohangálja magát. Ugyanakkor kevesebbet alszik: a többségnek 9-13 órai alvásra van szüksége éjszaka és egy rövid ebéd utáni szunyókálásra napközben.

28-30. hónap

A gyermek tud már lábujjhegyen állni, fel- és leugrani a tárgyakról. Fél lábon egyensúlyozni általában még nem sikerül neki, de próbálkozik. Az egyszerű guruló kisautót vagy biciklit már ügyesen hajtja a lábával. Felveszi a ruháit, rajzol, és gyurmából figurákat próbál formálni. Kockáiból igazi tornyokat épít. Képes gyöngyöt fűzni, és ha nem túl szoros a gomblyuk, be tudja gombolni a gombokat. Meg tudja nevezni a testrészeit. Elkezdi helyesen használni az "én" és a "te" személyes névmásokat. Lassacskán kinő a hiszti-korszakból. Egyre hosszabb ideig tud egy dologra figyelni, és képes várni. Ha valamit megtiltanak neki, érdemes megmagyarázni, hogy miért. Igaz, ezt most még nem érti meg mindig teljesen, de hosszú távon megtérül a magyarázat: megszokja, hogy nem kap értelmetlen parancsokat. Nappal általában már sikerül szobatisztának, székelési inger esetén pedig szinte sosem fordul elő baleset.

31-33. hónap

A gyermek már váltott lábbal megy a lépcsőn, és képes fél lábon egyensúlyozni. Elkezdi helyesen használni a ragokat, és más-más módon beszél egy gyermekhez és egy felnőtthöz. Rengeteget kérdez. El tudja mondani, hogy a tárgyak mire valók. Kezdi megérteni a múlt és jövő fogalmát, a "volt" és a "lesz" szavak jelentését, esetleg el tudja mesélni, hogy mi történt vele. Most már tudja, hogy mit szabad és mit nem, és azonnal szóvá teszi, ha valaki "rosszalkodik". Persze, ez még nem jelenti azt, hogy ő maga mindig betartja az ismert szabályokat. A fantázia és a valóság között még nem tud világos különbséget tenni, történeteiben a vágyait vagy kívánságait valóságként meséli el. Egyre jobban érdeklődik mások iránt. Észreveszi, ha valaki haragszik, örül vagy mérges, és megpróbálja megérteni az okát. Ezzel egy időben könnyebben együttműködik másokkal, és esetleg hajlandó odaadni a játékait.

34-36. hónap

A gyermek már egyformán jól tud futni, ugrani, forogni, szökdelni. Ügyesen kerekezik triciklin, a hintán hajtja magát. Az öltözködéshez nincs szüksége segítségre, bár lehet, hogy lassan készül el. A cipőjét még nem tudja befűzni, de a tépőzárral már elboldogul. Egyre hosszabb ideig tud egy dologra figyelni. A képei már felismerhetőek, ügyesen színez, de például kört rajzolni még nem tud. Elkezd szerepjátékokat játszani - orvosost, boltost, papás-mamást, mozit, stb. -, és ha egyedül van, gyakran képzeletbeli játszótársakat talál ki magának. Most már tudja, hogy ő fiú vagy lány, és ezzel egy időben feltámad az érdeklődése a másik nem iránt. A "doktor bácsis" játék ebben a korban nagyon gyakori; a gyermekek szívesen játszanak egymás testével. Vizsgálgatják, tapogatják egymást, meglesik egymást pisilés közben, egyszóval játékaik némiképp szexuális színezetet öltenek. Sosem szabad haragudni rájuk ezért, ez éppen olyan fejlődési korszak, mint a többi. Idővel ez az érdeklődés csökken. Két-háromszáz szót mond, tudatosan használja a nyelvet, érdeklik az új szavak. "És" kötőszóval kapcsolja a szavakat, mondatai egyre több szóból állnak. Verset mond, mesélni tud képekről, és a mesékből visszaad részleteket is. Önzetlenebb a kapcsolata a többi gyermekkel, együtt érző, adakozó.

Javasolt ellenőrizni (3 éves korban):

  • jól ragozva, mondatokban beszél
  • háromig megszámol dolgokat
  • a személyes névmásokat jól használja
  • szerepjátékokat és/vagy konstrukciós játékokat (pl. boltos) játszik
  • vigasztal, segítséget kér
  • kialakult a nappali szobatisztaság
  • rajzát megnevezi, fej-láb emberalakot rajzol
  • triciklit hajt
  • fél lábon néhány másodpercig megáll





saját weblap honlap INGYEN