Általános Szerződési és Felhasználási feltételek
AKCIÓINK!!!
BABA-MAMA KELENGYE LISTA
írd át
ELÉRHETŐSÉG/CÉGADAT
VÁSÁRLÁS/SZÁLLÍTÁS
*FÖOLDAL/ BEMUTATKOZÓ
*SZAKMAI TANÁCSOK!
MIÉRT HASZNOS A KÓKUSZMATRAC
*LINKEK
Hasznos Linkek
Fórum
Webáruház

PELENKA OLCSÓN


13 HÓNAP

Egyéves kor után valójában már nem szólhatnánk babáról, hiszen a kicsi kinőtt a babakorból, de a hivatalos "kisded" szó idegenül hangzik. A pici ilyenkor már egyedül jár, és egyre több lépést tesz egyedül. Eleinte még terpesztett lábbal megy, a karjával egyensúlyoz. Ritkábban esik el. Képes lehajolva felvenni valamit, befordulni, vagy hirtelen megállni. Szívesen játszik olyan játékokkal, amelyeket maga után tud húzni, vagy amelyeket tologathat. Tud térdelni, és kapaszkodás nélkül ül le oldalra vagy a két lába közé.

A keze is egyre ügyesebb, és tudja forgatni a csuklóját. Két-három kockából tornyot tud építeni. Ceruzával, krétával rajzol, firkálgat.
Osztályoz, csoportosít, megsértődik, hisztizik.
Egyéves kora után már lassabban nő, és a korábbiakhoz képest kevesebbet eszik. A kicsik mintegy fele ilyenkor már tud egyedül inni a poharából, és ügyesen használja a kanalat.
A tükörben felismeri magát, és nem próbálja megfogni a "másik" babát. Egyre határozottabban fejezi ki a kívánságait. Figyeli a beszélgetőket, meg-megszólal, 2-3 értelmes szót is mondhat. Ismeri a "kérem", a "köszönöm" szót, és tud nemet is mondani. A 14-15 hónapos kor vége felé elkezdődhet a "nem-korszak": a baba egyszer csak mindenre nemet mond. Nem mindig kell teljesen komolyan venni, mert az esetek egy részében válasza nem céltudatos, csak gyakorolja a hangját vagy az akaratát, és örül neki. Lehet, hogy az "Éhes vagy?" kérdésre azt mondja, hogy "nem", és rázza a fejét, de könnyen lehet, hogy mégiscsak enni szeretne. Előfordul, hogy kisebb-nagyobb jelenetet rendez, ha valami nem az elképzelései szerint történik. Egyre jobban unja a járókát is.
Összefüggéseket fedez fel, például a víz és a pancsolás, a homok és a formázás, a ceruza és a firkálás között.
14-15.HÓNAP
13-15 hónapos korban sok baba már egyedül jár és egyre több lépést tesz egyedül. Eleinte még terpesztett lábbal megy, a karjával pedig egyensúlyoz. Ritkábban esik el. Képes lehajolva felvenni valamit, befordulni vagy hirtelen megállni.
Szívesen játszik olyan játékokkal, amelyeket maga után tud húzni, vagy amelyeket tologathat. Tud térdelni és kapaszkodás nélkül ül le oldalra vagy a két lába közé.
Keze is egyre ügyesebb, és tudja forgatni a csuklóját. Két-három kockából tornyot tud építeni. Ceruzával, krétával rajzol, firkálgat.
Egy éves kor után már lassabban nő, és a korábbiakhoz képest kevesebbet eszik. A babák fele ilyenkor már tud egyedül inni a poharából, és ügyesen használja a kanalat.
A tükörben felismeri magát, és nem próbálja megfogni a "másik" babát. Egyre határozottabban fejezi ki a kívánságait. A 14-15 hónapos kor vége felé elkezdődhet a "nem-korszak": a baba egyszer csak mindenre nemet mond. Nem kell, nem szabad komolyan venni, mert az esetek nagyobb részében válasza nem céltudatos, csak gyakorolja a hangját és örül neki. Lehet, hogy az "Éhes vagy?" kérdésre, azt mondja, hogy "nem", és rázza a fejét, de könnyen lehet, hogy mégiscsak enni szeretne. Előfordul, hogy kisebb-nagyobb dührohamot kap, ha valami nem az elképzelései szerint történik. Egyre jobban unja a járókát is.
16-18.HÓNAP
A 16-18 hónapos gyermek már egyre ügyesebben közlekedik a lépcsőn is, mire másfél éves lesz, kis segítséggel gond nélkül fellépked rajta. Felfelé mindig könnyen megy, de lefelé csak segítséggel képes haladni, ezért vigyázni kell rá. Minden bútorra és megmászható dologra fel tud mászni. Próbálja elrúgni és gurítani a labdát, forog, zenére táncol. Szaladni még nem tud, de egyre gyorsabban szedegeti a lábait, és nagyon élvezi a kergetőzést. 18 hónaposan néhány lépést hátrafelé is megtesz.
Érzelmi, hangulati eseményekre jól reagál, ringatja, etetni és fürdetni próbálja a babáját. Segítőkész és együttérző: ha látja, hogy valaki szomorú, vigasztalni próbálja. Szereti csoportokba rendezgetni a játékait. A különböző műszaki cikkeken, játékokon csavargatja és nyomogatja a gombokat, és megtanulja fel- és lekapcsolni a villanyt. A könyvekben már nem csak a képek, hanem a versikék és a mondókák is érdeklik. Nagyjából kettő-öt sor terjedelemig tud figyelni. A dalokat próbálja hallás után dúdolni. Akárhányszor is képes ugyanazt a könyvet végiglapozni.
Az egyszerűbb ruhadarabokat megpróbálja egyedül levenni.
A gyerekek szókincsében - ahogy egyéb területeken is - nagyon nagy lehet a különbség. Meg kell jegyezni, hogy a nemek közötti különbségek is jellemzőek. A lányok sokszor néhány dolgot előbb csinálnak, mozgékonyabbak. Másfél éves korukra átlagosan nyolc szót ismernek, de vannak olyanok is, akik akár 40 szót is használnak, esetleg két szót egymás mellett ("baba ül", "anya baba", "baba hamm").
A napközbeni kétszeri alvás már nem mindig szükséges, de az éjszakai önmagában kevés.
Ilyenkor érdemes nagyobb hangsúlyt helyezni új napirend kialakítására. Ebéd után - 1/2 1-1 óra körül - tanácsos letenni aludni a kicsit.
Tevékenységek rögzülnek, például másfél évesen segít autót mosni, majd két éves kora körül a kisautót megmossa a poharából, ha vizet talál benne.
Határozott jelei lehetnek a féltékenységnek is. Ha a testvéreivel foglalkoznak, odajön ő is, igényli a simogatást, játékot, törődést. Ha nem sikerül magára vonnia a figyelmet, dühös sírásba kezd, vagy más módon próbálja kikövetelni a törődést; üt, tiltott dolgokat csinál. Eljátszik a másik gyermek mellett, de még nem vele.
Javasolt ellenőrizni (18 hónapos korban):
  • az egyszerű kéréseket jól érti, szívesen végrehajtja
  • képeskönyvben néhány képet kérésre megmutat
  • 8-10 szót, szókezdeményt mond
  • sikerére büszke
  • babát altat, etet
  • felnőtt tevékenységét utánozza (pl. söprés)
  • egyszerű ruhadarabját leveszi
  • firkál

19-21 HÓNAP

 

A 19-21 hónapos már totyogó vagy szaladó, azaz megtanul futni, bár még nem tökéletesen. Magától felmegy a lépcsőn, de lefelé még segítségre van szüksége. Egyedül megmossa és megtörli a kezét, szinte teljesen egyedül vetkőzik, bár a gombokkal még nem boldogul.
Megpróbál segíteni a házimunkában: porszívózik, söpör, tereget. A játékában megjelenik az utánzás: ír, főz, vasal. Egyre jobban érdekli a többi gyerek, szívesen van a közelükben, már képes játszani velük, de még osztozkodni nem tud.
Kezdi felismerni, ha valami eltér a szabályostól, például, ha a rajzon a babának nincs feje. Ezzel egy időben saját szokásokat alakít ki. Ragaszkodik például ahhoz, hogy mindig ugyanabból a bögréből kapja a tejet, hogy mindig ugyanazon a párnán aludjon. Fontos a rendszeres napirend kialakítása: lehetőleg ugyanabban az időben legyen az étkezés, a séta, a játék, a fürdés. Nem kell hozzá mereven ragaszkodni, de legyen állandóság a napjaiban; ez biztonságot ad neki.
Aránylag hosszabb ideig eljátszik egyedül vagy más családtaggal. Kialakul kezdetleges időérzéke, de még nem érzékeli az időtartamot. Ezért amikor nem a szülővel van, a fél napot ugyanolyan hosszúnak érzi, mintha 2-3 napra bíznánk másra.
Sok kisgyerek agresszív lesz ebben az időszakban: üt, csíp, harap, rugdalózik. Minden harag nélkül le kell csillapítani, és elmagyarázni, hogy ez nem helyes, mert a másiknak fájdalmas lehet.
Ebben az időszakban támad föl a gyermek érdeklődése a nemi szerve iránt, és szívesen játszik vele. Nem szabad dühösnek lenni emiatt, de minden esetben célszerű valamiféle egyéb tevékenység irányába terelni az érdeklődését. Amennyiben nyilvános helyen csinálja, meg kell próbálni megértetni vele, hogy ez semmiképpen sem mások szeme elé való.
22-24.HÓNAP
22-24 hónapos korban már egyedül megy föl és le a lépcsőn, de a fokokra még egyesével lép (ún. mellélépéssel halad), azaz előbb mindkét lábával megáll az egyiken, és csak azután lép a következőre. El tudja rúgni a labdát anélkül, hogy elesne, azaz fél lábbal is biztonságosan áll a földön.
Mire kétéves lesz, már több szóból álló mondatokat mond, és két-három mondatos párbeszédeket folytathat. Rövid mondókákat és dalokat is megjegyez. Rengeteget beszél, és a felét már meg is lehet érteni, de sok még a halandzsa. Szavakkal is jelzi, mit akar, vagy mit szeretne. Néhány színt már megnevez, és akár háromig is elszámol. A bonyolultabb utasításokat is megérti, de a tiltások nagy része még nem rögződik. Mindent újra megpróbál, amit egyébként nem lenne szabad, teszteli, hol van a határ. Utánoz, szerepet játszik, például postást, boltost. Érdekli, mit hozott a postás, miért olvasnak a felnőttek, ő is lapozza az újságot. Elkezdődik a "miért-korszak". Kérdések végtelen áradata indul, amire mindig felelni kell, bármilyen fárasztó. Mindig korának megfelelő szinten, de logikusan kell válaszolni.
Már felismeri, hogy ki lány és ki fiú, de saját magát még nem sorolja be egyik csoportba sem.
Ezekben a hónapokban kezd egyértelműen kiderülni, hogy a gyermek jobb- vagy balkezes. Szívesen firkálgat és festeget az ujjával. Az egyszerű kirakós feladatokat, amikor egyszerű formákat kell a helyükre illeszteni, már meg tudja oldani.
A korábbi magatehetetlen babából ekkorra igazi, önálló kis családtag válik.
Kezdődik a nappali szobatisztaság időszaka, de az átlaghoz képest itt is nagy eltérések lehetnek egy-egy kisdednél. A nyári időszak mindig könnyebb ilyen szempontból, mert alig kell kisnadrágon kívül hordani valamit, és rögtön észrevehető a pisilés, kakilás szándéka. Lassan el kell hagyni a rácsos ágyat is. Nagyon sok gyermek ilyen idősen már bármikor ki tud mászni belőle.
Megváltozik a viselkedése. Az egyik percben hozzábújik a felnőtthöz, babusgatást szeretne, aztán esetleg ellöki, és "csak azért is" egyedül akar mindent megcsinálni.
Rengeteg energiája van, állandóan megy valahová. Kétéves kor körül a gyermek már valóban egyre inkább szeretne új helyeket és új embereket látni, és egyre jobban igényli kortársai társaságát. Tekintélyét érvényesíti, akaratát ráerőlteti a másikra. Erős érzelmi kitörései lehetnek.
Megjelenhet a sötétségtől és más, olykor irracionális (képzelt) dolgoktól, például különböző szörnyektől való félelem is. Ez utóbbiak kialakulásában nem elhanyagolható a képeskönyvek, filmek gyakorta kifejezetten ijesztő, brutális képi világa sem. Nem ér semmit, ha megpróbálják elmagyarázni neki, hogy félelmei alaptalanok, mint ahogy az sem használ, ha sötétben hagyják, csak hogy belássa, hogy nincs mitől félnie. Ha fél a sötéttől, érdemes nála égve hagyni egy kislámpát, szörnyek ellen pedig közösen össze lehet fogni (pl. "Apa erősebb, mint a szörnyek!"), és az sem katasztrófa, ha néha megengedik, hogy a szülő ágyában aludjon, vagy ha a kiságyát ideiglenesen a szülői hálóba költöztetik. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a megelőzés fontosságát, azaz hogy a szülő semmiképpen ne engedje a felügyelet nélküli, "gyermekpásztor"-szerű tévézést, videózást.
  • kb. 50 szót használ, szavakat kezd kapcsolni
  • "Mi ez?", "Mi az?" kérdéseket tesz föl
  • akaratát érvényesíti
  • összerakós játékot összeilleszt
  • önállóan, tisztán eszik
  • kialakulóban van a szobatisztaság
  • firkálásnál a lap szélét betartja
  • jól fut
  • lépcsőn kapaszkodva, mellélépéssel megy
  • páros lábbal ugrál

  •  






    saját weblap honlap INGYEN